Tech & Rights

Újságírók lehallgatása - ami elrettenthet a szólásszabadság gyakorlásától

A litván újságíró-megfigyelési botrány, amelynek 17 érintettje van, felveti a kérést, vajon törekednek-e a bűnüldöző szervek az emberi jogi normák (beleértve a véleménynyilvánítás szabadságát) betartására.

by Human Rights Monitoring Institute

"Az újságírók... nélkülözhetetlenek egy demokráciában, olyan fontos a szerepük abban, hogy a közügyek, közérdeklődésre számot tartó ügyek igazgatása átláthatóvá és számon kérhetővé váljék" - mondta Navi Pillay, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa az Európai Biztonsági és Együttműködés Szervezet (EBESZ) július 3-4-i konferenciáján. Éppen megkülönböztetett társadalmi szerepüknél fogva válnak gyakran az újságírók emberi jogi sérelmek áldozataivá.

Az EBESZ-országokban sajnos sokféleképpen korlátozzák a sajtószabadságot - az újságírók Belorussziában szokásos bebörtönzésétől és kínzásától kezdve a blogolást korlátozó orosz rendelkezésekig.

Ám semmi szükség rács mögé dugni az újságírókat a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása végett - erre a célra egyre inkább újfajta technológiákat alkalmaznak. "Az újságírók lehallgatása az egyik leghatékonyabb eszköz, amely elrettenthet a szólásszabadság gyakorlásától" - közölte Monroe Price a Pennsylvania Egyetem kommunikációs tanszékének tanára az Emberi Jogokat Megfigyelő Intézet (Human Rights Monitoring Institute) előadását követő hozzászólásában.

Újságírók lehallgatása a véleménynyilvánítási szabadság korlátozására

Júniusban napvilágra került, hogy a litván titkosszolgálat egy tárgyalást megelőző vizsgálat folyamán a "Baltijos Naujienų Tarnybos" (Balti Hírügynökség, BNS) 17 újságíróját hallgatta le.

Újságírók tömeges megfigyeléséről lévén szó a hír bizonyos megkerülhetetlen kérdéseket vet fel: figyelembe veszik-e a nyomozók az újságírók és informátoraik kényes helyzetét? Vajon kivételes esetekben a bűnüldözési szervek kizárólag titokban alkalmazott kényszerítő intézkedésekhez folyamodnak? Milyen mértékben ellenőrzik az eljárás szabályszerűségét a bíróságok, illetve mennyiben képesek betartatni az emberi jogok védelmének normáit?

E kérdésekre, részben legalább is, választ ad az, ahogyan az újságírók megfigyelését engedélyező illetve abban résztvevő rendőrtisztek reagáltak a hírre.

Az újságírás ismérvei és az újságírók hírforrásainak védelme

Miként a tárgyalás előtti vizsgálatért felelős ügyész fogalmazott, "[...] olyanokra esett a választás, akik a nyomozás szempontjából értékes információkat szerezhetnek - ez esetben 17 személy lett kiválasztva, akik vagy a BNS UAB alkalmazásában álltak, vagy egyéb módon kötődtek a hírügynökséghez. [...] Ha történetesen 17 ügyész került volna fel a listára, akkor őket hallgattuk volna le. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kényszerítő eszközök alkalmazásának az eljárás során semmi köze az érintettek szakmai hátteréhez."

Csakhogy az emberi jogok védelmének szempontjából nagyon is fontos az egyes szakmák közötti különbség. Több mint tizennyolc évvel ezelőtt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Goodwin v. Egyesült Királyság ügyben hozott ítéletében kijelentette, hogy "az újságírói források védelme a sajtószabadság egyik alapfeltétele", és csak egészen kivételes esetekben lehet ettől eltekinteni. A döntésben az is megfogalmazódott, miért olyan különleges az újságírói források helyzete: védelem híján ezek a források nem szívesen támogatnák a sajtót abban, hogy közérdekű ügyekben tájékoztassák a nyilvánosságot. Vagyis a sajtó nem volna képes ellátni az alapvető feladatát: nem nyújtana pontos és megbízható tájékoztatást.

Mind a konkrét esetben, mind pedig általában az újságírással kapcsolatban nem hagyható figyelmen kívül, milyen fontos a sajtó szerepe a demokrácia megóvásában. Ezért valahányszor az állam bűnüldözési szervei csorbítanák a szólásszabadság jogát, az EJEB ítéletei mindannyiszor figyelmeztetik őket rá, hogy az újságírói források védelme a sajtószabadság alapköve (ld. pl. a Sanoma Uitgevers B. V. v. Hollandia ügyet).

A litván bíróságokat nem érdeklik az emberi jogi normák

Az EJEB érvelése azonban olykor süket fülekre talál, és nem csak a bűnüldözési szervek, hanem - ez esetben - a litván bírák részéről is, akiket pedig kötnek a bíróság döntései. A munkaórákon túli lehallgatást elrendelő bíró így magyarázta a döntését: "[a] törvény nem ismer olyan kivételt, hogy újságírókkal szemben tilos volna alkalmazni ezt az intézkedést". Még hozzátette: "Nem különösebben bonyolult, és nem is igényel különleges szakértelmet vagy előkészületeket a munkaórákon túli intézkedések foganatosítása az eljárás során."

A bíró érvelése formálisan helytálló: a büntető törvénykönyv nem tartalmaz pontos szabályozást arra nézve, mely személyeket és milyen körülmények között lehet lehallgatni (csak a gyanúsított és az ügyvédje közötti beszélgetések jelentenek kivételt).

Ugyanakkor ez a helyzet jogszabályi hiányosságra utal: a törvény ugyanis csak nagyon korlátosan védi az újságírói forrásokat - mindössze arra terjed ki, hogy megengedi az újságíróknak, a bizonyítékokkal együtt ne szolgáltassák ki a forrásaikat. Nem részesülnek azonban külön védelemben az újságírók, amikor különféle, az eljárás során alkalmazott intézkedések foganatosításakor felfedik ugyanezeknek a forrásoknak a kilétét, például iratok vagy tárgyak lefoglalásakor, rajtaütésekkor, vagy lehallgatás útján megvalósuló titkos megfigyelésekkor. Ezt a jogszabályi hiányosságot lehet és kell is orvosolni.

Mindazonáltal az arra való hivatkozás, hogy a törvény nem elég átfogó, önmagában gyenge kifogás: nem várható el, hogy egy adott jogszabály minden elképzelhető helyzetre vonatkozzon, éppen azért van mérlegelési lehetőségük a bíráknak, hogy valamennyi körülmény figyelembe vételével hozhassák meg a döntésüket - ennek során azonban nem feledkezhetnek meg az EJEB által képviselt nemzetközi emberi jogi normákról.

Igen veszélyes az a litván bíró által kifejtett nézet, miszerint nem különösebben bonyolult dolog különféle kényszerítő intézkedéseket foganatosítani az eljárás során. Sosem lehet egyszerű arról dönteni, csorbítsák-e az emberi jogokat a közbiztonság érdekében. Nem lehet könnyedén, a megfelelő rubrikákba pecsétet nyomva elintézni az ilyesmit, csak mert nem ütközik egyértelműen a törvénybe. Ha felelősnek érzik magukat azért, hogy az állam ne éljen vissza a hatalmával az egyénnel illetve a társadalommal szemben, a bíráknak annál jóval körültekintőbben kell dönteniük egy-egy ügyben, mintsem hogy pusztán azt vegyék figyelembe, mi szerepel egy adott jogszabályban, vagy mi maradt ki belőle.

A cikk a Delfi.lt nevű új portálon jelent meg, szerzője Karolis Liutkevičius, a HRMI jogásza.