Tech & Rights

Kemény kritikát fogalmazott meg az ENSZ különmegbízottja a magyar kormánnnyal szemben

Mindenekelőtt a kormányt kritizáló civil szervezetek megbélyegzésével szemben kemény kritikát fogalmazott meg ENSZ különmegbízottja kedden nyilvánosságra hozott jelentésében.

by Hungarian Civil Liberties Union
A nemrég hazánkban járt ENSZ különmegbízott nagy hangsúlyt fordított az alkotmányos berendezkedés meggyengítésének kritikájára - mely megállapítások különösen fontosak a Társaság a Szabadságjogokért szerint.

A fékek és ellensúlyok rendszerének lebontását érzékeltette az Alkotmánybíróság jogköreinek megcsorbításával, illetve kritizálta a bíróságok, a média és a vallási szervezetek szabályozását.

Az igazságszolgáltatás csorbítása

A jelentéstevő Michel Frost Külön elítélte az állami intézkedések civil kritikusait és az emberi jogi szervezeteket megbélyegző és megfélemlítő kormányzati politikát. A jogérvényesítést gyengítő eszközök közé sorolta annak a lehetőségnek a megvonását, amely korábban lehetővé tette, hogy jogvédő szervezetek közvetlenül az Alkotmánybírósághoz fordulhassanak.. Az emberi jogok érvényesítésében fontos szerepet betöltő ombudsman esetében felhívta a figyelmet a finanszírozás hiányosságaira és figyelmezetett, hogy a civil jogvédők védelme is az ombudsmani feladatok közé tartozik.

Médiaszabadság

A különmegbízott jelentése részletesen kitért a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására is, a rágalmazás büntetőjogi szankciókkal fenyegetésére. E szabálynak a megváltoztatását célozta a TASZ Politikuss! kampánya is. Forst szerint a média államilag túlszabályozott, az újságírókat listázzák és munkahelyük elvesztését teszik kockára a nyíltan kritikus cikkek írói . Az információszabadság törvény 2015-ős módosításával kapcsolatban is komoly fenntartásokat fogalmazott meg, meglátása szerint ezzel komolyan csökkent a lehetősége a közérdekű adatok hozzáférhetőségének.


A gyülekezéshez és tiltakozáshoz való jog védelme aggodalomra ad okot Magyarországon (Fotó: REUTERS/Laszlo Balogh)

Elég a civil szervezetek megalázásából

Külön kitért a nemrég benyújtott Posta- törvényre, amelynek leszavazását a TASZ és három civil szervezet nyílt levélben kérte az országgyűlési képviselőktől. A jelentésben szó esik gyülekezési jogi aggályokról is. A különmegbízott kritizálta azt a rendőrségi gyakorlatot, amelyik nem nyújt kellő védelmet kisebbségi csoportok demonstrációihoz a szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben, és külön kiemelte, hogy a rendőrségi döntés felülbírálására volt ahhoz szükség, hogy tüntetni lehessen a miniszterelnök házánál.

Az emberi jogok védelmezőinek szerepét betöltő magánszemélyek és szervezetek stigmatizációjával szemben is felszólalt Forst. A kormányzatot felszólította, hogy fejezze be a civil jogvédőkkel és a közérdekű bejelentőkkel szembeni lejárató hadjáratot. Az ENSZ megbízottja nagyon határozott üzenetet küldött a magyar kormány felé: abba kell hagyniuk a független civil szervezetek stigmatizálását, a kormánnyal szemben kritikus hangot megütők megfélemlítését!