Tech & Rights

Felfokozott várakozások mellett indul az új olasz horizontális emberi jogi szervezet

Egy új emberi jogi szervezet, a Cild megalapításával olasz állampolgárok és civil szervezetek egyesült erővel léptek fel a társadalmi igazságosság és egyenlőség elvének elvetése, a szabadságjogok és emberi jogok korlátozása és az átláthatóság hiánya ellen

by Associazione Antigone

Új bevándorlási törvény, új jogszabály az LMBT jogokról, a romák diszkriminációja elleni társadalmi és politikai kampány, a kannabisz legalizálása - ilyen ügyekért küzd majd a Cild. Olyan érdeklődés övezi máris az újonnan alakult szervezetet, hogy kétség sem fér ahhoz, mennyire szüksége volt rá az olasz civil társadalomnak. A ma, október 17-én működésbe lépő római emberi jogi platformot eredetileg 20 szervezet kezdeményezte, ám ez a szám egy-kettőre, még a hivatalos indulás előtt 29-re emelkedett. A Cild tagjai és támogatói bíznak benne, hogy a szabadságjogok és a polgári jogok egymástól való függőségének érzékeltetésével még rengeteg szervezetet sikerül majd bevonni a Cildbe a hatékonyabb működés érdekében, valamint azért, hogy az intézményeknek, a médiának és a közvéleménynek mindig egyetlen tárgyalópartnerrel kelljen leülniük.

Patrizio Gonnella, a Cild elnöke szerint csakis a sokoldalú emberi jogi szervezetek képesek sikeresen fellépni a szabadságjogok csorbításával szemben: "Az emberi jogok természetüknél fogva összefüggő rendszert alkotnak. Nem küzdhetsz úgy valamilyen szabadságjogért, hogy közben feladsz egy másikat, mert akkor elveszett az ügyed. Mostantól erősebb lesz az olasz civil társadalom. Ha úgy nyersz meg egy csatát, hogy nem veszed figyelembe az emberi jogok széles körét, óhatatlanul csak félsikert arathatsz. Itt van például a kínzás elleni kampány. Nemsokára remélhetőleg bekerül ez a tényállás a büntetőtörvénykönyvbe Olaszországban. Ugyanakkor a kiszolgáltatott helyzetben lévők, például a romák, kulturális okokból továbbra is inkább ki lesznek téve kínzásnak, amivel külön kell majd foglalkozni."

Andrea Menapace, a Cild ügyvezető igazgatója azt állítja, Olaszországban most először fogott össze ennyi, teljesen különböző ügyekkel foglalkozó civil szervezet, hogy közösen szólítsák meg a kormányt és a parlamenti képviselőket.

Még mielőtt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé kerülne, amely testület tíz nappal később, október 27-én adja ki az Olaszországról szóló jelentését, a Cild két megbeszélést folytat olasz tisztségviselőkkel.

Az induláskor kiadott kiáltvány fő pontjait alátámasztandó a Cild a következő nyilatkozatot tette:

A szabadság önrendelkezést jelent. Azt, hogy olyannak ismernek el, amilyenek vagyunk. Befogadást. A szabadság sosem veszélyezteti az egyenlőséget. Éppen azért vagyunk szabadok, mert mindannyian egyenlők és egyszersmind különbözőek vagyunk. A szabadságjogok és a polgári jogok között alapvető kapcsolat áll fenn. Kölcsönösen összefüggnek egymással, nem lehet őket szétválasztani. Támogatásuk és védelmük révén egy új paradigma jön létre, amelynek köszönhetően erősödik a társadalmi összetartás, szolidaritás és egyenlőség. Olaszországban az uralkodó beszédmód, a társadalmi gyakorlatok és a politikai döntések sokáig elnyomták a polgári szabadságjogokat, így azokról csak alkalmanként esett szó, sőt néha kifejezetten rossz fényben voltak feltüntetve. Pedig a szabadságjogok és az emberi jogok alapozzák meg az emberi méltóságot tiszteletben tartó társadalmat.

Ebből a szilárd kulturális, politikai, társadalmi és történelmi alapokon nyugvó elméleti állásfoglalásból kiindulva hozta létre megannyi olaszországi civil szervezet az Emberi Jogok és Szabadságjogok Olaszországi Koalícióját (Italian Coalition for Civil Rights and Freedoms, ICRF). A szabadság terjesztésével való egyedülálló kísérlet keretében a koalíció a különböző témák összekötésével próbálja meg elősegíteni, hogy újabb és újabb területeket hódítson meg a szabadság szelleme. Végső soron ugyanazok a szakpolitikai intézkedések és kulturális háttér vonatkozik:

  • a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelem legfőbb kérdéseire
  • a nemi hovatartozás és identitás alapján elkövetett diszkrimináció minden formájával szembeni fellépésre
  • a bevándorlásról alkotott elképzelések megváltoztatására és a bevándorlás dekriminalizálására
  • az állampolgári jogok kiterjesztésére
  • a romákkal, Sintikkel és utazókkal szembeni előítéletek leküzdésére
  • kevésbé szelektív, a jogokat inkább tiszteletben tartó büntetőjogi és büntetés-végrehajtási rendszer felépítésére
  • a korrupcióval szembeni fellépésre és az átláthatóság növelésére a közszférában
  • az emberi jogok és a szabadságjogok kiterjesztésére a szokványos korlátokon túlra.

A Nyílt Társadalom Alapítvány és az Oak Foundationnak köszönhetően létrejött koalíció, mint új közszereplő, a társadalmi bázisából meríti az erejét, azokból a szervezetekből, amelyek az elmúlt évtizedek során megpróbálták - gyakran önállóan, úgyszólván egymaguk - megakadályozni, hogy az ország az illiberalizmus és intolerancia felé sodródjon.

Join Cild Facebook

Join Cild Twitter

További információkért látogass el a Cild Italia websitera.