Tech & Rights

Módosítják a jogos önvédelemről szóló olasz törvényt: jogos gyilkosság lesz belőle?

Most tárgyalja az olasz Szenátus a jogos önvédelemről szóló törvény módosítását.

by Ilaria Giacomi
Az olasz kormány nemrég fogadta el a jogos önvédelemről szóló törvény módosítását. Ahhoz, hogy törvény legyen belőle, még a Szenátusnak is meg kell vitatnia illetve el kell fogadnia a javaslatot. Az Antigone nevű civil szervezet súlyos kifogásokat emelt a javaslat szövegével illetve a módosítás végrehajtásának a közbiztonságra gyakorolt várható következményeivel kapcsolatban.

A jogos önvédelem szabályozása Olaszországban

Az olasz politikában mindig is beszédtéma volt a jogos önvédelem kérdése: a törvény eredetileg a támadó és az áldozat szempontjait mérlegelő arányosság racionális elvén nyugodott.

Ezt a jogszabályt módosították 2006-ban, amikor a Lega Nord nevű, legfőbb olasz jobbközép párt javaslatára egy olyan törvénytervezet került terítékre, amelyik lehetővé tette a törvényesen birtokolt fegyver használatát személy illetve vagyontárgy védelmében megtámadás illetve betörés esetén, otthon és a munkahelyen egyaránt. Ez a módosítás azonban nem tekintette törvényes önvédelemnek azt, ha valaki olyan személlyel szemben lép fel, akinek nem áll szándékában testi sérülést okozni.

A Parlament által legutóbb elfogadott törvénytervezet újabb lépés a jogos önvédelmi céllal történő fegyverhasználat dekriminalizálásában, amennyiben kitágítja azoknak a lehetséges szituációknak a körét, amikor valaki úgy ölhet embert, hogy vádat sem emelnek ellene. A módosítás szövegében az áll, hogy bármilyen fegyver alkalmazásával történő önvédelem mindaddig törvényes, ameddig éjszaka kerül rá sor, függetlenül attól, hogy személy vagy tulajdon ellen irányuló támadással szembeni fellépésről van-e szó.

Ráadásul nem indul sem büntetőeljárás, sem nyomozás az ellen, aki halált okozó erőszakhoz folyamodik olyan helyzetben, amikor életet, tulajdont vagy személyi szabadságot érintő fenyegetettség áll fenn. Hasonlóképpen, amikor valaki súlyos pszichés nyomás hatása alatt cselekszik, az eleve jogosnak tekinthető, ezért az illető ellen nem is emelnek vádat aránytalan önvédelem miatt.

Bizonytalanságot kelt

A törvényjavaslat igen aggasztó következményekkel jár. Miként az Antigone rámutatott, olyan időszakban, amikor csökken a személy elleni bűncselekmények száma és mélyponton van a gyilkossági ráta, az arányosság elvének feladása és a bármiféle saját védelem alkalmazásának megengedése a gyilkossági arányszám növekedéséhez és a közbiztonság csökkenéséhez vezethet.

A jogos önvédelem ilyen tág értelmű kiterjesztése, illetve bizonyos helyzetekben a bármiféle vádemelés mellőzése olyan túlzott engedékenységet illetve felelősségnélküliséget jelenthet Olaszországban, amilyen az Egyesült Államok némelyik államában létezik, márpedig ez nem egy vonzó perspektíva.

Túlságosan is könnyű valakinek azzal igazolnia a cselekedetét, hogy pszichés nyomásnak volt kitéve, és túl nehéz bizonyítani, vajon tényleg így volt-e vagy sem.

A törvény elfogadását a valóságban nem bizonyított biztonsági kockázattal fenyegető populista szólamok vezérelték. Holott éppen az új törvény következtében romlana a közbiztonság és állna elő olyan állapot, amikor az emberek magukhoz ragadják az igazságszolgáltatást.

Az Antigone ezért egy sokak által már aláírt petíció révén arra kéri a Szenátust, vizsgálja felül a törvénytervezetet, illetve az említett okokból ne fogadja azt el. A javaslat ellen fellépők abban reménykednek, hogy a kormány nem vezényel majd hátraarcot, hanem folytatja a haladó politikáját a polgári és politikai szabadságjogok védelmében.