Tech & Rights

Koncentrációs táborokba zárnák és kényszermunkára fognák a romákat egyes bolgár pártok

A bulgáriai országgyűlési választások közeledtével szélsőjobboldali pártok azzal a politikai javaslattal álltak elő, hogy internálnák és kényszermunkára fognák az ország roma lakosságát.

by Bulgarian Helsinki Committee

Október 5-én előrehozott országgyűlési választásokat tartanak Bulgáriában, miután több mint egy évig tartó kormányellenes tüntetések eredményeként a múlt hónapban lemondott Plamen Oresharski volt miniszterelnök. A kormányalakításért versengő párok egyike a Nemzeti Front Bulgária Megmentéséért (NFSB) választási ígéretei között szerepel a romákat érintő etnikai tisztogatás, amit koncentrációs táborokba zárásukkal kíván megvalósítani a párt, mely szerint ezekből a táborokból idővel "idegenforgalmi látványosságok" válhatnak.

Kényszermunka és önbíráskodás

A NFSB csakúgy, mint egy másik szélsőjobboldali párt, a Bolgár Nemzeti Mozgalom (VMRO) egyre vadabb idegengyűlölő és rasszista kijelentéseket tesznek a kampány során.

A VMRO egyik szekciójának programja, amelyiknek a címe így szól: "Hogyan lássunk neki a cigányprobléma megoldásának?", a romák kényszermunkára fogását javasolja a "probléma" megoldása gyanánt. A párt továbbá "önkéntes alakulatokat", lényegében önbíráskodásra alkalmas paramilitáris csapatokat toborozna a bolgár lakosság védelme érdekében.

A NFSB programjának 7-dik, "Az etnikai csoportokhoz való viszony" című fejezete kifejti, hogy Bulgária nemzeti önazonosságára nézve fenyegető a különböző etnikai csoportok jelenléte az országban. A párt ezért azt indítványozza, emeljék ki a társadalomból és zárják koncentrációs táborba az etnikai kisebbségeket.

Az ügyészek nem hajlandók fellépni a gyűlöletbeszéddel szemben

Gyűlöletkeltő és diszkriminatív megnyilvánulásaikból eddig egyik pártnak sem származtak jogi problémái, az államügyészek ugyanis békén hagyták őket.

"Az NFSB és a VMRO programjából nem olvasható ki, hogy ez a pártösszefogás diszkriminációra, erőszakra vagy gyűlöletre buzdítana a roma lakossággal szemben. Ellenkezőleg: a koalíció a romák integrációját, a törvény betartatását szorgalmazza" - közölte augusztusi állásfoglalásában a Szófiai Fellebbviteli Ügyészség.

A koncentrációs táborokkal kapcsolatban így nyilatkozott az ügyészség: "Az NFSB álláspontja szerint az olyan rendkívüli intézkedéseket, mint a roma népesség elzárása, az integrációt megtagadó személyek esetében kell foganatosítani."

Az ügyészi hivatal nem hajlandó tárgyalás előtti vizsgálatot folytatni a két párt állásfoglalásával kapcsolatban.

A BHC nyomás alatt tartja a hatóságokat

2013 áprilisában több szervezet, köztük a Bolgár Helsinki Bizottság (BHC) nyílt levelet küldött az ország elnökének és más intézmények vezetőinek, melyben a gyűlöletbeszéd terjedésére hívta fel a figyelmet, ugyanis az az év májusában tartott választások előtti kampány során szavazatok szerzése céljából, afféle populista eszköz gyanánt alkalmazták egyes pártok a gyűlöletkeltő megnyilvánulásokat.

Szófia ügyészi hivatalai, köztük a térségi, a városi és a fellebbviteli ügyészség egyaránt úgy határozott, hogy a pártok megnyilvánulásai nem tekinthetők törvénysértőnek, ugyanis nem állapítható meg, személy szerint kik fogalmazták a kérdéses állásfoglalásokat. (Bulgáriában kizárólag személyes lehet a büntetőjogi felelősség.)

Ez az érvelés igen gyenge, tekintve, hogy a szóban forgó szövegrészek hivatalos pártdokumentumokból származnak, melyeket olyan gyűléseken, ahol részletes jegyzőkönyvet vezettek, elfogadott az adott pártok vezetősége, így tehát a szerzők kilétének megállapítása semmiféle nehézségbe nem ütközne a nyomozó szervek számára.

Margarita Ilieva, a BHC jogvédelmi programjának vezetője szerint a vizsgálat, illetve a szóban forgó szövegek szerzőségével kapcsolatos felelősség megállapításának megtagadásával az ügyészség a törvény és a közérdek védelmezése helyett inkább a szerzők és pártjaik büntethetetlenségét biztosította.

A Bolgár Helsinki Bizottság jelenleg jogi képviseletet nyújt egy olyan roma személynek, akit közvetlenül érint a két párt állásfoglalásában erőteljesen megnyilvánuló gyűlöletkeltés és diszkriminatív szándék.