Szakpolitikai elemzést közölt a Liberties az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló (AVMSZ) irányelv tervezetének módosításairól, melyek tárgyalása hamarosan véget ér a Tanácsban, ahol az Európai Parlament és a nemzeti kormányok próbálnak dűlőre jutni a jogszabállyal kapcsolatban. Az irányelvek az EU-ban elfogadott közös minimumszabályok megállapítására szolgálnak, hogy a különböző EU-s országokban működő cégek illetve egyének egyetlen szabályegyütteshez igazodhassanak, és ne a 28 tagállam különféle normáihoz kelljen tartaniuk magukat.
A szóban forgó jogszabály a televíziós szolgáltatók, az adásokat szabályozó intézmények és más hasonló szolgáltatásokat nyújtó társaságok tevékenységét szabályozza, amennyiben az más EU-s országokat is érint. Az AVMSZ irányelv csak bizonyos vonatkozásokban korlátozza a médiát: a hirdetés és a gyermekvédelem terén, az Európában gyártott televízióműsorok létrehozásában és terjesztésében való közreműködés esetén, nagyobb események, például fontos futballmeccsek közvetítése kapcsán, a fogyatékossággal élők számára történő akadálymentesítés, valamint a gyűlöletbeszéd tekintetében.
Tanulmányunk bizonyos problémákra hívja fel a figyelmet a most vitatott módosítások kapcsán. Az előterjesztett javaslatok egy része ugyanis sérti a szólásszabadságot, márpedig az EU Alapjogi Chartája értelmében mind az EU-nak, mind a tagállamoknak kötelességük védeni ezt a jogot. Írásunkban javaslatokat is megfogalmazunk azzal kapcsolatban, hogyan alakíthatók át a problémás rendelkezések úgy, hogy a nemzeti kormányok és az EU is eleget tegyen a kötelezettségeinek.
Négy fontos problémát tárgyalunk:
Először is, az AVMSZ irányelv most előterjesztett változatában az EU kiterjesztené a jogszabály hatályát, hogy az ne csak a televíziózásra és az internetes televízióadásokra vonatkozzon, hanem videómegosztó platformok, például a YouTube tevékenységét is szabályozza.
Emögött az áll, hogy az EU-s döntéshozók a televízióhoz hasonlónak tekintik a videómegosztó platformokat, ezért azt akarják, hogy hasonlóképpen is legyenek szabályozva. Csakhogy a videómegosztó platformok, de a lekérhető szolgáltatások is (mint amilyen a Netflix) teljesen másképp működnek, mint a televíziós szolgáltatások. A lekérhető és videómegosztó szolgáltatásoknak köszönhetően azt és akkor nézhetünk meg, amit és amikor akarunk, mégpedig akármilyen eszközön. A televíziós szolgáltatásokkal szemben sosem kell olyasmit látnunk, amit ne tudatosan akarnánk megnézni. Ezért szükségtelen ugyanolyan megszorításokkal élni, mint a hagyományos televíziós szolgáltatásoknál, ahol könnyen előfordulhat, hogy véletlenül olyasvalamit látunk, amit nem mi választottunk. Ha a videómegosztó platformoknak is ugyanolyan súlyos elvárásoknak kellene megfelelniük, az akadályozná a kreatív internetes ágazatok fejlődését és indokolatlanul korlátozná a szólásszabadságot.
Másodszor, mostani formájában az AVMSZ előírja a televíziós társaságoknak, hogy az adásidő legalább 20%-ában európai gyártású műsorokat sugározzanak, sőt, azt javasolja, hogy emeljék 30%-osra ezt az arányt.
A média egyik fontos feladata az európai kultúrák támogatása, különösen, mivel a televízióban külföldi, elsősorban amerikai műsorok viszik a prímet. Azonban már a 20%-os előírás is súlyos terhet ró a társaságokra. Nem valószínű, hogy a nagyobb cégek, mint a Netflix, vagy a kisebb lekérhető szolgáltatások európai műsorok készítésébe fognak majd ezentúl. Inkább úgy próbálnak majd eleget tenni a 20%-os elvárásnak, hogy meglévő európai gyártású műsorokat töltenek fel a programtárukba. És mivel az ilyenek nem tekinthetők új és eredeti tartalomnak, valószínűleg igen alacsony lesz nézettségük. Így végeredményben a szabály nem fogja előmozdítani az európai kultúrát, csak pénzügyi többletterhet ró a médiacégekre. Egy ilyen követelménykizárólag a közszolgálati médiacsatornák esetében védhető. A közszolgálati médiának ugyanis eleve feladata, hogy a közpénzből támogassa a nemzeti és az európai kultúrát.
Harmadszor, a javaslat az internetes cégekre, mint a Facebook vagy a Google bízná annak eldöntését, ki mit mondhat az interneten, mivel az új szabály alapján a kormányok megbüntethetik ezeket a cégeket, ha nem tüntetik el a gyűlöletbeszédet az oldalaikról.
Vagyis maguknak a cégeknek kellene eldönteniük, mi számít gyűlöletbeszédnek. A Liberties óva inti ettől a megoldástól a döntéshozókat. Nem olyan könnyű ugyanis felismerni a gyűlöletbeszédet. Előfordul, hogy valaki másokat megbotránkoztató vagy felbosszantó visszás elképzelésekkel hozakodik elő, ami ugyanakkor a demokratikus vita fontos velejárója és nem meríti ki a gyűlöletbeszéd fogalmát. A cégek feltehetően túlontúl óvatosan járnának el a büntetések elkerülése végett, az üzleti érdek ugyanis a minél több haszon szerzését diktálja, nem pedig a demokrácia szolgálatát kívánja meg a kiegyensúlyozott nyilvános vita lehetőségének megteremtésével. Az emberi jogok védelme nem tartozik az üzleti vállalkozások elsőrendű szempontjai közé. Ahelyett hát, hogy a cégekre ruháznának ilyen fontos döntéseket, a kormányoknak egyszerűen hagyniuk kellene érvényesülni a meglévő jogi eljárásokat. Azaz döntsék el a bíróságok, mely tartalmakat kell eltávolítani a weboldalakról.
Negyedszer, az irányelv kiterjeszti a "káros tartalom" fogalmát. Az Európai Bizottság által előterjesztett javaslat szerint a videómegosztó platformoknak különféle intézkedésekkel kell óvniuk a gyermekeket a káros tartalmakat tartalmazó műsoroktól. A javasolt megoldás alapján a videómegosztó platformok kötelesek lennének címkével ellátni, sőt cenzúrázni az online tartalmakat.
Ez amiatt volna rossz, mert a cégek nyilván szűrőszoftvereket alkalmaznának, amelyek azonban képtelenek különbséget tenni az esetleg hasznos és a talán káros közlések között. Mondjuk a gyermeket szexuális felvilágosítás vagy szexuális zaklatással szembeni támogatás érdekelné, az interneten azonban az ilyen tartalmakat feltehetően letiltják a gyermekeket az erőszakos tartalmaktól elzáró szűrőszoftverek. Vicces példa erre Essex város honlapjának esete, amelyet amiatt zároltak, mert szerepelt rajta a "szex" kifejezés.