A tudósok annyi könyvet összeírtak már a populizmusról, hogy az ember azt gondolná, birtokunkban van már a válasz a legfőbb kérdésre: miért van az, hogy egyre többen szavaznak tekintélyelvű politikus jelöltekre? Főleg olyankor, amikor ez kifejezetten ellentmondásos. Nők, akik nőgyűlölőkre adják le a voksukat. Sérülékeny gazdasági helyzetben levők, akik a gazdagoknak adókedvezményt nyújtó korrupt politikusokra szavaznak. A szavazók mintha készakarva dobnák el maguktól az olyan biztosítékokat, mint a polgári szabadságájogok vagy a független bíróságok, melyek megóvnának bennünket a kormány túlkapásaival szemben. Miért az olyan erős vezetőkben bíznak, akik visszahozzák azokat a "jobb időket", amikor a heteroszexualitás, a fehér bőrszín és a kemény patriarchalizmus uralta a társadalmat?
A populizmusról folyó közbeszédet főként a politológusok dominálják. Némelyikük szerint "a gazdaság a lényeg, te hülye!" Tehát a globális recesszió nyomán a szegényebb körülmények között élő, alacsonyabb iskolázottságú fehér férfiak nehezményezik, hogy az állásukat veszélyeztetik az alacsonyan képzett bevándorlók és a szabadkereskedelem. Mások úgy gondolják, "nem a gazdaság a lényeg, te hülye, hanem a kultúra". Szerintük a szegény, kevéssé iskolázott fehér férfiak amiatt aggódnak, mert a hagyományos kulturális normákat és a saját társadalmi státuszukat veszélyeztetve látják a migránsok, az etnikai kisebbségek, a feministák és az LMBTI emberek által. Megint mások szemében a fő gond a terrorizmus, amit a migránsokkal és az etnikai kisebbségekkel hoznak összefüggésbe. Olyan szakértő is akad, aki szerint mindennek a rákfenéje a rasszizmus és a szexizmus. A vita során különféle, egymásnak ellentmondó bizonyítékokat hoznak fel az életkor, a végzettség, a vallásosság és a város-vidék ellentét szerepével kapcsolatban. Abban legalább láthatóan mindenki egyetért, hogy a szavazók haragudnak az uralkodó politikai "elitre", amiért az hagyta, hogy a szeme láttára így alakuljanak a dolgok.
Szó sincs arról, hogy az irányadó elemzők tévednének. Csak éppen annyiféle, látszólag egymásnak ellentmondó magyarázattal álltak már elő, hogy képtelenség pontosan megfogalmazni, miben is áll a probléma. És emiatt nem sikerült hatékony válaszokat sem találni rá.
Miért azonosulnak a választók a tekintélyelvű politikai magatartásformákkal?
Ebben hoz fordulatot a könyvünk. Több évtizednyi, mostanáig mellőzött szociálpszichológiai kutatás eredményeit felhasználva végre koherens magyarázatot ad a fő kérdésre, olyat ráadásul, amelyik az ellentmondásos jelenségekkel is tud mit kezdeni. A tekintélyelvű beállítottságú személyek tekintélyelvű szakpolitikai irányultságú, tekintélyelvű populista politikai pártokra fognak szavazni. Aki kíváncsi rá, miért tekintélyelvű populista vezetőket választanak maguknak az emberek, mélyedjen el abban a kérdésben, miért van az, hogy a szavazók egyre inkább (az EU szavazópolgárainak 30-60 százaléka) tekintélyelvű politikai attitűdökről tesznek tanúbizonyságot.
Röviden: kétféle tekintélyelvű szavazót lehet megkülönböztetni. Vannak egyfelől az egyenlőségellenesek, akik a társadalmi-gazdasági hierarchiák fenntartásában hisznek. Másfelől pedig vannak az elnyomó tradicionalisták, akik a hagyományos kulturális normákat szeretnék fenntartani és keményen büntetik azokat, akik nem tartják be ezeket, valamint szívesen veszik, ha egy kemény kezű vezető kerül hatalomba, aki majd rendet tart. Mindkét típus csak akkor kezd el tekintélyelvű populistákra szavazni, amikor felpiszkálják a szunnyadó politikai érzületeit. Az egyenlőségelleneseknél ez olyankor következik be, amikor úgy érzik, hogy társadalmilag korábban kirekesztett csoportok, például a nők, az LMBTI emberek, etnikai kisebbségek vagy a migránsok veszélyeztetik a társadalmi-gazdasági státuszukat. Az elnyomó tradicionalisták pedig akkor ocsúdnak fel, amikor a saját csoportjukat érzik fenyegetve - akár a kirekesztettek, akár az elit által. Tettre készségüket gazdasági megrázkódtatások, a hagyományos kulturális normák megváltozása, illetve a testi épségükre leselkedő veszély váltja ki.
Úgyhogy igen: a gazdasági recesszió, a fokozódó egyenlőtlenség, a migráció, a terrorizmus, a társadalmi és kulturális változások, a munkahelyekért és a közszolgáltatásokért folyó versengés mind-mind szerepet játszik abban, hogy a populista tekintélyelvűek egyre nagyobb hatalomra tesznek szert.
A tekintélyelvű szavazók az "elitre" is dühösek, amiért az engedte vagy éppen elősegítette, hogy kialakuljon ez a fenyegetettség és versengés. Olyan erős vezetőt akarnak, aki visszaállítaná a hagyományos kulturális normákat - ezért szavaznak a nők nőgyülölőkre, akiknek legalább fontos a hagyományos nemi szereposztás. A tekintélyelvű szavazók keményen büntetnék mindazokat, akik szerintük veszélyeztetik a csoportot - ezért ússza meg Trump az olyan kijelentéseket, hogy a migránsokat le kellene puffantani, el kell őket választani a gyermekeiktől és könnygázzal lőni rájuk. És emiatt uszulnak a tekintélyelvű kormányok az aktivisták és a független bíróságok ellen: el akarják hárítani az akadályokat az erős vezető útjából, aki végre olyan intézkedéseket helyez kilátásba, amelyek szerintük biztosítanák a csoportjuk biztonságát, erejét és stabilitását.
Egyre rafináltabb politikusok
Régebben a tekintélyelvű szavazók e két típusa aszerint oszlott meg, ki milyen pártra szavaz. Manapság viszont azt látjuk, hogy a politikusok egyre rafináltabban aktivizálják és egyesítik a választóikat és ennek köszönhetően nyernek népszavazásokat (pl. a Brexitet) és választásokat (mint az USÁ-ban, Magyarországon vagy Lengyelországban). Az ilyen politikusok eredményesen riogatnak a fenyegetettség és versengés különféle, valóban létező kiváltóival (gazdasági válságtól a terrorizmusig), olykor pedig a média segítségével maguk kreálnak ilyeneket (ld. migráció). Kiváltképp a kisebbségeket teszik meg bűnbakká a támogatóikat szorongató problémákért.
A könyv elmagyarázza, honnan fakadnak a tekintélyelvű politikai érzületek. Ennek kapcsán kitér az oktatás, a nemi szerepek, az életkor, a vallás, a város-vidék ellentét és a munkavállalói státusz szerepére. Ezek után pedig javaslatokat is tesz hatékony ellenlépésekre, amire a politológusok kusza elemzései nem voltak alkalmasak. Az ellenlépések pedig mi másban is gyökeredznének, mint az emberi jogokban, hiszen egykor az emberi jogi normák kialakítói alkották meg a mostani szabályokat, mégpedig a célból, hogy olyan környezetet hozzanak létre, ahol a tekintélyelvűek soha többé nem vehetik át a hatalmat.
Januártól kezdve rövid (ennél az írásnál rövidebb) blogok formájában tesszük majd közzé a könyv egyes meglátásait. Akinek kedve tartja, persze el is mélyedhet a könyvben. Ott részletesen kifejtve ki-ki megtalálja a választ az esetleges kérdéseire.