Tech & Rights

Rémálom egy cseh szülőszobán

Egy nő egyetlen vágya volt, hogy biztonságban, szorongásoktól mentesen adhasson életet a gyermekének, ehelyett azonban olyan szülésben volt része, ami után poszttraumás stressz-zavaroktól szenvedett.

by The League of Human Rights
(Image: Kelly DeConnick - Flickr/CC content)
Egy cseh asszony, bizonyos Stella, a neratovicei kórház szülészetén adott életet a gyermekének. Arra vágyott csak, hogy biztonságban, olyan egészségügyi szakemberek empatikus támogatásával szülhessen, akiknek legfőbb gondjuk a gyermek épsége. Ehelyett igazi rémálomban volt része.

Amint megérkezett a kórházba, alá kellett írnia egy többoldalas dokumentumot, amelyiknek az volt a címe, hogy "A vajúdás és a szülés levezetése". Mivel Stellának már fájásai voltak, nem tudta figyelmesen elolvasni a szöveget, ezért a személyzetet kérte meg rá, hogy ismertessék a dokumentum tartalmát, mire azok csak annyit mondtak, hogy ez "a szülésbe való beleegyezés".

Mivel Stella nem tudta, mi áll a szövegben, és nem hagyták neki, hogy figyelmesen végigolvassa, úgy döntött, nem írja alá a beleegyezést. Úgyhogy már a kezdet kezdetén "problémásnak" nyilvánították.

Nem vették figyelembe az anya kívánságát

Stella a kórházba történő megérkezésekor tudatta a személyzettel, milyen elképzelései vannak a szüléssel kapcsolatban, amit egyáltalán nem vettek figyelembe. A jelenlévő hozzátartozójával - a gyermek apjával - közölték, hogy az egyébként teljesen jogos igényeiket nem fogják teljesíteni. A visszautasításra semmilyen magyarázatot sem adtak. Stella kérésével ellentétben az alábbi beavatkozásokra került sor:

  • Oxitocin alkalmazása, kényelmetlen és célszerűtlen hanyatt fekvő pozícióba kényszerítés, a lábtartóba feltett lábakkal, (szóbeli ellenkezés ellenére) gátmetszés, a méhlepényt nem dolgozták fel, hogy táplálékkiegészítő (kapszula) készüljön belőle, a magánszféra megsértése a szülés közben (a folyamat során 5-6 személy jött be a szülőszobába).
  • A személyzet, mindenfajta magyarázat nélkül és mindkét szülő kifejezett kérése ellenére számos beavatkozást hajtott végre az újszülött testén: pl. a születés után nyomban elvágták a köldökzsinórt, nem hagyva időt arra, hogy még lüktessen benne az értékes vér.
  • A levezető orvos nem adott lehetőséget az egyébként teljesen egészséges páciensének arra, hogy a szülés után járóbetegként vegye igénybe a szolgáltatásokat, hiába beszéltek telefonon, ehelyett az újszülöttet kötelezően a gyerekorvos gondjaira bízta.

Poszttraumás stressz

Stella és élettársa számára az egész szülés ijesztő élmény lett, a család azóta sem tudta túltenni magát rajta. A szülést követő évben Stellának pszichoterápiás ellátásra volt szüksége, mivel a szülés nyomán poszttraumás stressz-zavar lépett fel nála.

Mindennek ellenére Stella úgy döntött, hogy fellép ez ellen a bánásmód ellen. A Cseh Emberi Jogi Liga segítségével panaszt tett a szülésen részt vevő személyzet ellen. Miután a kórház elutasította a beadványát, törvényes keresetet indítottak a kórház ellen. Stella erőfeszítéseinek köszönhetően van rá némi remény, hogy más nőknek már nem kell hasonló rémálmot elszenvedniük a csehországi kórházakban.