Tech & Rights

A kormány nehezíti a hatékony fogamzásgátlást

Jogvédő szervezetek nyílt levélben kérték az Egészségügyért Felelős Szakállamtitkárságot, hogy jelölje meg, mely okok miatt nem látja biztonságosnak, hogy a sürgősségi fogamzásgátló tablettát vény nélkül hozzáférhetővé tegyék Magyarországon.

by Hungarian Civil Liberties Union

Dacára annak, hogy az Európai Gyógyszerügyi Hivatal ezzel foglalkozó bizottsága (továbbiakban CHMP), valamint az Európai Bizottság is az ellaOne nevű esemény utáni fogamzásgátló tabletta vény nélkül elérhetővé tétele mellett áll ki, Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég kiadott közleménye szerint a tabletta hazánkban „betegbiztonsági kockázatok” miatt továbbra is vényköteles marad.

Az ellaOne egy esemény után használható tabletta, mely akár 120 órán belül (5 nap) is hatékony lehet, és megelőzheti a nem kívánt terhességet. Fontos azonban kiemelni, hogy a tabletta legbiztonságosabban az első 24 órában fejti ki hatását. Érthető módon így a hatékonyság akkor a legmegfelelőbb, ha a hozzáférést minél könnyebbé és gyorsabbá teszik.

A minisztériumi közleményben hivatkozott betegbiztonsági kockázat az európai engedélyezési eljárásban már tisztázásra került: csak olyan gyógyszer kaphat engedélyt, melynek az előnyei meghaladják a kockázatokat. A tabletta vény nélkül is biztonságosan alkalmazható, az EU-ban 2009-ben engedélyezték, és azóta széles körű információk állnak rendelkezésre az előnyökről és kockázatokról.

Érdemes megfontolni, hogy mi szolgálja jobban a nők egészségét, biztonságát és a későbbi gyermekvállalás elősegítését: egy idejében alkalmazott sürgősségi tabletta vagy ennek hiányában, illetve a késleltetett hatás esetleges következményeképpen a nem kívánt terhesség művi megszakítása.

A szervezetek végezetül emlékeztetik a magyar kormányt, hogy az ENSZ CEDAW Bizottsága 2013-ban az alábbi ajánlást fogalmazta meg számukra: "biztosítson megfelelő hozzáférést családtervezési szolgáltatásokhoz és megfizethető fogamzásgátló eszközökhöz, beleértve a sürgősségi fogamzásgátló készítményeket is, minden nő számára (...), és szüntesse meg a sürgősségi fogamzásgátlás vénykötelességét".

A magyar döntés a szervezetek számára elfogadhatatlan. Az EU 28 tagállamából huszonkettőben recept nélkül elérhető a tabletta, a bizottsági ajánlást követően még a nagyon szigorú abortuszpolitikát folytató Lengyelország kormánya is bejelentette, hogy feloldja a sürgősségi tabletta vénykötelességét. A magyar ismét szembemegy az európai gyakorlattal, ezzel kockáztatva a magyar nők biztonságát és egészségét.