Tech & Rights

Roma gyerekek iskoláztatása Rómában

Róma 2002 és 2015 között 27 millió eurót költött a roma gyermekek iskolázottságának javítására, egy friss jelentés szerint nem sok eredménnyel.

by Dóra Görgei
Az Associazione 21 Luglio alaposan megvizsgálta ("Ultimo Banco") egy 13 éven keresztül folyó projekt eredményeit, amelyet Róma városa a roma gyermekek iskolázottságának javítása érdekében valósított meg. Az elemzés különösen az utolsó néhány évre, a 2009-től 2015-ig terjedő időszakra koncentrált.

Olasz civil szervezetek szerint a projekt nem sok eredménnyel járt, aminek rengeteg oka van, kezdve a roma családoknak a településen belüli szegregációjával.

Számszerű romlás

A számok magukért beszélnek: tízből kilenc roma gyerek nem rendszeresen, és minden ötödik egyáltalán nem jár iskolába.

Az esetek nyomasztóan nagy hányadában azok a gyerekek, akikkel kapcsolatban a hatóságok arról értesültek, hogy nem járnak általános iskolába, roma származásúak. 2015-ben az iskolakerülők 33 százaléka volt roma, ami különösen aggasztó, tekintve, hogy a roma gyerekek az összes olasz iskolásnak csak mintegy 5%-át teszik ki.

De még azok a gyermekek is, akik eljárnak az iskolába, rengeteget küszködnek és általában lemaradnak a társaikhoz képest. 2015-ben az iskolába járó roma gyermekek 70 százaléka az életkorához képest alacsonyabb osztályba járt. Az 1800 beiratkozott tanuló közül mindössze 198-nak sikerült elvégeznie az előírt tananyagnak legalább a háromnegyedét.

Más szóval az iskolázottságot támogató projekt nem ért el fényes eredményt.

In 2015, some 70 percent of Roma children in Roman schools were enrolled in classes below their age level.  (Image: Council of Europe - Flickr/CC content)

Lakóhelyi szegregáció

A római iskoláztatási projekt sikertelenségének számos oka van, kezdve a helytelen szakpolitikai rendelkezésekkel és intézményes tervekkel, a személyzet képzetlenségén és a rossz forrásgazdálkodáson keresztül a hibás olasz települési politikáig, illetve a romák gyakori kilakoltatásáig.

A kutatás szerint a romák lakóhelyi szegregációja valóban jelentősen befolyásolja az oktatásuk sikerességét. Azt tudni kell, hogy a lakhatási ínségben nevelkedő gyermekek hátrányos helyzetűek, és a helyzetük alapvetően meghatározza az iskolai pályafutásukat, olyan helyzetet eredményezve, amelyben a tanulás nem fog szerepelni a legfőbb céljaik között.

Állítólag a szegregációs lakáspolitika a roma gyermekek tanulmányi előmenetelének és iskolázottságának az egyik legsúlyosabb akadálya.