Tech & Rights

A Google-nak közzé kell tennie a bírálók adatait egy gyermekgondozással kapcsolatos holland ügyben

Az Amszterdami Bíróság elrendelte, hogy a Google adja ki azoknak a felhasználóknak az adatait, akik négy hamis bírálatot írtak egy gyermekgondozási intézményről, amely ezután feljelentést tett a jó hírnevén esett kár miatt.

by Nina Kesar
A Google egyik terméke, a Google Térképek, egy térképes utazástervező szolgáltatás. A Google Térképekkel együtt a Google Bírálatok is kínálja magát: az oldalra látogatók - a szolgáltatás nyújtotta eszközökkel élve - bírálatot írhatnak azokról a helyekről, ahol megfordultak. A bírálat szövege nyomban meg is jelenik az interneten a Google oldalán, úgy, hogy bárki láthatja.

A Google Térképek bírálat funkciója révén elmarasztaló megjegyzések jelentek meg 2015-ben egy gyermekgondozási intézményről. Az igazgatóság be tudta bizonyítani, hogy hamisak voltak a bírálatok. A Google mégsem volt hajlandó eltüntetni a sérelmes bejegyzéseket, ehelyett az alábbi álláspontot fogalmazta meg:

"A Google+ harmadik fél tartalmait is megjeleníti, melyeket nem maga állít elő vagy közvetít. Azt javasoljuk, közvetlenül azzal rendezze a nézeteltérést, aki feltette az adott tartalmat. Amennyiben nem jutnak megegyezésre és Ön úgy döntene, jogi lépéseket tesz a tartalmat posztoló személlyel szemben, és ennek következményeként olyan törvényes határozat születne, hogy a szóban forgó tartalom jogsértő vagy le kell venni az oldalról, akkor küldje meg a részünkre a tartalom eltávolítására vonatkozó bírósági határozatot. Ha az illető névtelenül tette fel a megjegyzést, a felhasználói adatait egy harmadik félre vonatkozó hatósági felszólítás alapján, vagy egy másik, a Google. Inc. elleni eljárás keretében tudjuk átadni Önnek."

Ezek után a gyermekgondozási központ vezetősége jogi eljárást kezdeményezett. Az előzetes intézkedés után hamarosan kiderült, hogy a Google végül a négyből három bírálatot "spam"-nek nyilvánítva őket eltávolított.

A negatív bírálat kárt okoz

Február 29-én az előzetes eljárást levezető amszterdami bíró kijelentette, hogy most már a negyedik bírálatot is el kell távolítani, amely egyébként az Internetről találomra leszedett, mást ábrázoló fotóval jelent meg, megsértve ezzel a képi ábrázolással kapcsolatos jogokat. Emellett a Google köteles kiadni azok nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét, akiktől a gyermekgondozási intézményről alkotott hamis bírálatok származnak. A Google-t utasították, hogy adja ki azokat a számítógépes IP címeket, amelyekről a hamis bírálatokat megjelentették.

Through the Google Maps function, visitors are able to write reviews on locations they've visited.

Az intézmény egyértelművé tette, hogy a negatív bírálatok kárt okoztak a számára. A bíró szerint az intézmény azon érdeke, hogy az ártó bírálatokkal szemben fellépjen, előbbre való, mint a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának az a vonatkozása, hogy valaki nyilvánvalóan hamis bírálatokat közölhessen.

A bírálat funkció megmarad

A gyermekgondozási központ vezetősége azt is követelte, hogy a Google oldaláról úgy, ahogy van, tüntessék el a bírálat funkciót, illetve minden, a gyermekgondozási központ működésére vonatkozó utalást. Ezeket a kérelmeket elutasította az előzetes eljárás levezető bíró. A Google szerint erre technológiailag sincsen mód, ennél is fontosabb azonban, hogy ezzel aránytalan mértékben sérülne az Internet felhasználók szólásszabadsága. Ráadásul több olyan internetes platform is létezik, ahol a felhasználók hangot adhatnak a különböző vállalkozásokkal kapcsolatos véleményüknek.