Tech & Rights

A mentális egészség javításának alternatív módszeréről volt szó Litvániában

Litvániában először rendeztek nemzetközi konferenciát a témában. NGO-k kezdeményezésére, az Egészségügyi Minisztérium és a Parlament egészségügyi bizottságának, valamint a Vilniusi Egyetem filozófia tanszékének közreműködésével jött létre az esemény.

by Human Rights Monitoring Institute
Photo: dierk schaefer - Flickr/CC content

"Úgy tűnik, hogy a 21-dik században, mintegy százötven évvel Sigmund Freud után még ki lehet olyasmit jelenteni rezzenéstelen arccal, hogy a pszichoterápia nem számít gyógymódnak, vagy azt állítani, hogy Norvégiában, ahol ez a bizonyos orvos praktizál, kizárólag pszichiáterek nyújtanak mentális egészségügyi szolgáltatásokat. Robertas Povilaitis pontos számokat is közölt: Norvégiában hússzor annyi a pszichológus, mint Litvániában. Milyen szépen összevág ez egy másik adattal: Litvánia hússzor annyit költ gyógyszerekre, mint pszichoterápiára, így a kezelendőknek csupán 5 százaléka kap pszichológusi segítséget," vázolta a helyzetet Dovilė Šakalienė, az Emberi Jogokat Figyelő Intézet igazgatója.

Első alkalom

Litvániában első alkalommal rendeztek nemzetközi konferenciát a mentális egészség javításáról. "Mentális egészségügyi politika Európában és Litvániában 10 évvel a Helsinki konferencia után: A változások előszelétől az eredményekig" című konferenciát NGO-k kezdeményezték, és az Egészségügyi Minisztérium, a Parlament egészségügyi bizottsága, valamint a Vilniusi Egyetem filozófia tanszéke is közreműködött a megszervezésében. A résztvevők áttekintették a litván mentális egészségügyi politika történetét és hiányosságait, és egyszersmind szemügyre vették a mentális egészségügy javításának alternatív, különböző NGO-k és független szakértők által javasolt megoldási tervét.

Az NGO-k egyenjogú partnerek

A konferenciát Rimantė Šalaševičiūtė egészségügy miniszter nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy egyenjogú partnernek tekintik az NGO-kat, ezért is örül annak, hogy egy NGO-k által készített, a mentális egészség javításának és az öngyilkosság megelőzésének alternatív stratégiájáról szóló tervezetet is megvitatnak a konferencián. A miniszter kijelentette, hogy a javasolt intézkedések többségével egyetért, és arra kérte a résztvevőket, alakítsák ki együtt a lehető legjobb megoldásokat.

Befektetésre van szükség

A tervezetet készítő litván független szakértők és nem-kormányzati szervezetek számítása szerint három év alatt körülbelül 25 millió euróra lesz szükség az első átalakításokhoz.

A szakértők által javasolt intézkedések megvalósítása és az újonnan bevezetett szolgáltatások évről évre való bővítése révén lehetségessé válik, hogy egyre kevésbé kelljen a nagy zárt intézetekkel és túlzott gyógyszerezéssel, irracionális forrásgazdálkodással és gyakori emberi jogsértésekkel jellemezhető jelenlegi szolgáltatási infrastruktúrára hagyatkoznunk.

Összefogási kísérlet

Az alternatív megoldás kigondolói remélik, hogy a tervezet megvitatása során sikerül elérni, hogy aktív állampolgárok, szervezetek, politikusok, mentális egészségügyi szolgáltatások felhasználói és rokonaik, specialisták, kutatók és sajtómunkások egymással összefogva kieszközöljék a régóta remélt áttörést a mentális egészségügy terén.