Tech & Rights

Sértette a szólásszabadságot a prágai iszlámellenes tüntetés

Akasztófautánzatokat vittek magukkal és gyűlöletbeszédet alkalmaztak egy múlt havi prágai iszlámellenes felvonuláson, a rendőrség azonban csak azokat az aktivistákat tartóztatta le, akik megpróbálták elzárni a menet útvonalát.

by The League of Human Rights

Három aktivistát tartóztattak le egy múlt havi iszlám- és bevándorlóellenes felvonuláson Prágában, amiért megpróbálták elzárni a menetelők útvonalát.

Miközben a felvonulók egyértelműen gyűlöletbeszédet alkalmaztak és fenyegető transzparenseket, némelyikük pedig akasztófautánzatot vitt magával, a rendőrség csak akkor avatkozott be, amikor pár aktivista békés eszközökkel megpróbálta elzárni a menetelők útvonalát.

Három aktivistát tartóztattak le, amiért passzív ellenállást tanúsítottak, egy negyediket pedig azért, mert állítólag fenyegetően lépett fel a rendőrökkel szemben, akik épp a többiek letartóztatásával voltak elfoglalva.

Az illetékesek reakciója

A Belügyminisztérium szerint azonban törvénysértő volt a tüntetők által alkalmazott gyűlöletbeszéd és uszítás, amire a rendőrségnek fel kellett volna figyelnie.

"Ma akasztófák, holnap tojás, majd jönnek a kövek és a téglák, azután ki tudja, talán lőnek is majd egymásra az ilyen alkalmakkor," jelentette ki Milan Chovanec cseh belügyminiszter, aki hivatalos állásfoglalást kér a rendőrségtől arról, miért nem léptek közbe az egyértelmű gyűlöletbeszéd megnyilvánulásakor.

Bohuslav Sobotka miniszterelnök is nyomban elítélte a gyűlöletbeszédet. "Elfogadhatatlan, hogy bárki is arra használja a szólás szabadságát, hogy gyűlöletet keltsen és a más véleményen levőket életveszélyesen megfenyegesse. A szólás és a gyülekezés szabadsága nem erre szolgál."

A miniszterelnök mind a rendőrséget, mind pedig az ügyészséget arra kérte, intézkedjen azzal kapcsolatban, hogy az ilyen felvonulások alkalmával mindenki betartsa a törvényt, valamint megerősítette, hogy a gyűlöletbeszéd minden körülmények között elfogadhatatlan.

Újfajta kellék

Az olyan tüntetések felügyelete, mint a múlt havi, egyfelől a rendőrség, másfelől pedig a helyi hatóságok dolga. Akárcsak a rendőrségnek, úgy a helyhatóságnak is jogában áll feloszlatni a felvonulásokat és tüntetéseket, továbbá feladatuk figyelni és jelenteni az esetleges törvénysértéseket.

A tüntetők vizsgálata kapcsán a rendőrség elrendelte az akasztófautánzatok teljes körű vizsgálatát és úgy találta, hogy a szélsőjobboldaliak újfajta félelemkeltő eszközéről van szó.

A vizsgálat kapcsán a belügyminiszter megjegyezte, hogy a most zajló nyomozás remélhetőleg kihat majd a jövőbeli eseményekre, vagyis ezen túl soha többé fordul elő ilyesmi.