Frissítés: Mondj nemet az európai internetes cenzúrára!

Nyakunkon a szeptember, márpedig 12-e előtt feltétlenül el kell intéznünk egy fontos ügyet: rá kell vennünk az európai parlamenti képviselőket, hogy védjék meg a szólásszabadságunkat.

by LibertiesEU

Egyszer már megtettük…

Talán hallottál már az új szerzői jogi irányelvről, annak is a 13. cikkéről, amelyikkel az a gond, hogy csorbítja a szólásszabadságunkat.

Lehet, hogy egyike vagy annak a 43 000 személynek, akik még júliusban, az európai parlamenti szavazás idején levélben, telefonon vagy bármily más módon tiltakoztak illetve szót emeltek a 13. cikk ellen.

Köszönhetően annak, hogy ennyien összefogtak és kinyilvánították a véleményüket, az Európai Parlament leszavazta a 13. cikknek azt a változatát, amelyik tartalomszűrési és ellenőrzési kötelezettséget írt elő az internetes szolgáltatóknak, ezzel súlyosan csorbítva a szabad szóláshoz és a magánélet védelméhez fűződő jogainkat.

…most újra itt az alkalom.

Az európai parlamenti képviselők szeptember 5-ig nyújthatnak be javaslatokat a 13. cikk módosítására. Az Európai Parlament szeptember 12-én szavaz majd az új indítványokról.

Ezért tehát ismét itt az idő, hogy megszólítsd a választott képviselőidet, hassanak oda, hogy az alapvető jogaink védelmében különféle biztosítékokat iktassanak be a 13. cikkbe.

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy fontos érdekeket véd a szerzői jog. Ugyanakkor tiszteletben kell tartani a polgárok alapvető jogait, ezért igazságos egyensúlyt kell teremteni a szerzői jog tulajdonosainak jogi védelme és általában mindenki jogainak védelme között.

Csatlakozz a kampányunkhoz, követeld, hogy olyan szerzői jogi törvényt hozzanak, amelyik tiszteletben tartja az internetes szólásszabadságodat!

Mi következik ezután?

Szeptember 5. - Eddig nyújthatnak be módosítási indítványt az európai parlamenti képviselők. Amint kiderül, mi áll az új javaslatokban, hírt adunk róluk.

Szeptember 12. - Az Európai Parlament megszavazza, a szerzői jogi irányelv melyik változatával foglalkozzanak a továbbiakban az illetékes testületek.

Szeptember vége - Miután az EP elfogadta az irányelv valamelyik verzióját, a Parlament, az Európai Bizottság és a Tanács tárgyalásokba kezd, hogy végül megegyezzenek arról, hogyan nézzen ki végleges, egységes formájában a szerzői jogi irányelv.

A folyamatnak erre a trialógusnak is nevezett szakaszára nem vonatkozik időkorlát, de valószínűsíthető, hogy 2018 végére vagy 2019 elejére sikerül egyetértésre jutniuk a testületeknek, hiszen jövő májusban lesznek a következő választások.

Téged is érint a 13. cikk?

Ha előfordul, hogy videózol vagy mémeket gyártasz, szoktál videójátékokat játszani, jó vagy a karaokéban és szeretnéd ország-világ elé tárni a tehetséged - ilyen és sok más hasonló esetben gyökeres változást hozhat az életedbe az új szerzői jogi törvény.

Hogy miért? Mert jó eséllyel robotokkal cenzúráztatják majd az ilyen tartalmakat, így azok fel sem kerülhetnek az internetre, aminek következtében egy csomó mindent nem oszthatsz majd meg - és nem is láthatsz - az interneten. Szeretnéd megérteni, miről is van szó? Akkor nézd meg az alábbi videót!


Ám még mindig lehet változtatni a 13. cikken, hogy megfelelő biztosítékokat tartalmazzon. Az Európai Parlament képviselőinek egy része inkább a nagy cégekkel, a szerzői jog jogtulajdonosaival paktál le és nem is törekszik rá, hogy olyan jogszabály szülessen, amelyik egyaránt védi a szerzői jog jogosultjait és az emberek szólásszabadságát. Olyanok is akadnak viszont, akik jobb megoldást szeretnének.

A szerzői jogok és a szólásszabadság nem egymást kizáró fogalmak - egyszerre megvédhetjük mind a kettőt.

Ha a 13. cikkbe beépítenék ezt a hat biztosítékot, mindenki érdekeit figyelembe vevő megoldást szavazhatnának meg az Európai Parlament képviselői.

Csatlakozz a kampányunkhoz, küldd el az előre megírt emailünket egyetlen gombnyomással az Európai Parlament összes képviselőjének!

Itt az email, amelyiket egyetlen kattintással elküldhetsz az EU-s képviselőknek →

Mi minden történt eddig?

Az EP elkaszálta a beépített cenzúragépezetet jelentő szerzői jogi reformtervezetet

Elhárult a szólásszabadságot fenyegető veszély a szerzői jogok EU-s reformja kapcsán

Nyílt levél a 13. cikkről: elfogadhatatlan az internetes tartalmak ellenőrzése és szűrése

Szeretnél többet is megtudni arról, miért olyan rossz a készülő szerzői jogi irányelv? Akkor olvasd el ezeket a cikkeket:

Szerzői jogok: a szólásszabadság védelmének 6 biztosítéka

Mi a gond az EU tartalomszűrési megoldásaival?

Fenyegeti a szólásszabadságot a szerzői jogokról szóló európai javaslat - mégpedig így

Az internet nagymérvű szűrését indítványozza az észt uniós elnökség

Interjú a Liberties szakértőjével a szerzői jogi reformról

Szeretnél többet is tenni? Hívd fel ingyen az európai parlamenti képviselődet és mondd el neki, mi a gondod az irányelvvel