Tech & Rights

RIS: 2016-ban nem javult az emberi jogok védelme

Megjelent a Nemzetközi Jogok Spanyolország (Rights International Spain) éves jelentése a spanyolországi emberi jogi helyzetről. Eszerint hiába a számos bírálat, a kormánynak nem sikerült megerősítenie a legfőbb emberi jogok védelmét.

by Rights International Spain
A 2016-os jelentés sajnos megerősíti, hogy nem javult az emberi jogok védelme Spanyolországban, vagyis az állam továbbra sem teljesíti bizonyos nemzetközi kötelezettségeit.

Nemhogy nem javult a helyzet, az előző évekhez képest kifejezetten sok ítélet született az Emberi Jogok Európai Bíróságán Spanyolország ellen.

Az ítéletek különféle jogsértésekre vonatkoznak, főként a kínzás tilalma, a véleményszabadság és a tisztességes tárgyaláshoz való jog terén vannak mulasztásai az országnak

Az Európai Unió Bírósága is hozott két ítéletet Spanyolország ellen az alapjogokkal kapcsolatban: az egyik a tisztességes tárgyaláshoz való joggal, a másik a családi élethez való joggal kapcsolatos.

Bírálatok kereszttüzében

2016-ban az ENSZ faji diszkrimináció felszámolásával foglalkozó bizottsága is élesen bírálta Spanyolországot, rámutatva, hogy nem hoztak meg bizonyos fontos rasszizmusellenes intézkedéseket.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa is felszólította a spanyol államot, vessen véget az azonnali kitoloncolásoknak Ceutából és Melillából, valamint kifogásolta, hogy nem hajtották végre a spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra alatti erőszakos eltüntetésekre vonatkozó nemzetközi normákat.

A kínzás megelőzésével foglalkozó európai bizottság a Frontex kitoloncolási járatairól adott ki jelentést. Ebben is súlyos hiányosságokról esik szó.

Végül több európai testület is szóvá tette a bírói függetlenség hanyatlását Spanyolországban.

A Rights International Spain 2016. évi jelentése itt érhető el.